Posterous theme by Cory Watilo

Filed under: story

Jó volt visszaolvasni

Csak hogy erről is megemlékezzek ami tegnap. Én mentem Nóriért az oviba Andrissal, és ott találkoztunk Mátéékkal. Nóri jól megörült, hogy együtt mehetnek játszóra. De Ildi (Máté anyukája) mondta, hogy nem, mert nekik Danival (Máté öccse) orvoshoz kell menniük. 

Hirtelen felindulásból - meg mert jófej vagyok -, felajánlottam, hogy Máté jöjjön velünk játszóra, és akkor majd odajön érte. Így is lett. A rövid lényeg az hogy három gyerekkel bonyolultabb mint kettővel (és kettővel bonyolultabb mint eggyel), de most nem erről írnék.

Már majdnem indultunk hazafelé, Ildiék is megjöttek (Daninak semmi baja). Egyszercsak Nóri felkiált: Apa, kakilnom kell. Játszótér környékén se vízcsap, se toi-toi, naná. Mondtam neki, hogy menjen ki a játszótéren kívülre a fűbe, én meg kértem Ilditől egy szatyrot/zacskót, ó je.

Igen ám, de ezt meglátva Máté is közölte, hogy neki is, kirohant, gatya le (Nóri ezalatt kakil), majd szólt hogy egy kicsit beszaladt. Ildi örült. De meglátta Dani is: kiszaladt, kisgatya le, odapisilt. 

És ez már sok volt Andrisnak is... kirohant a játszótérről, a járda közepén letolta a gatyáját, kilépett belőle, legugolt. És a járda kellős közepére

Nóri persze akkor kezdett nyávogni, hogy Apa-a-a-a, kész vagyok. (Én is az voltam...)

Odadobtam neki a nedves törlőt, hogy intézkedjen, majd szolid baritonomon megkértem, hogy hozza vissza, hogy Andrist is kitörölhessem. És hogy NÓRI, AZ ÉG SZERELMÉRE, BELE NE LÉPJ! Megoldotta.

Fogtam a reklámszatyrot (gyerekek már szaladtak is vissza a játszóra) és elkezdtem a gyűjtögetést. Ám ekkor a szomszéd lépcsőház egyik lakásának ablakán kinézett egy 40-es figura, és kiabálni kezdett felém: MAGA SZERINT EZ NORMÁLIS?

Mondtam, hogy nem teljesen értem, de kiabált tovább. Megkérdeztem, hogy mi normális. HOGY IDESZARATJÁK A GYEREKET AZ ABLAKOM ALÁ. Mondtam hogy nem, de bár lett volna más megoldás, valamint láthatja, épp takarítom el (szerencsére el lehetett), másrészt az ablakától jó 15 méterre lehetett. 

Ekkor már kilépett a francia-erkélyre. Egy szál alsógatyában. És újra megkérdezte, hogy AKKOR MAGA SZERINT NORMÁLIS?

Mondtam is, hogy legalább annyira, mint egy szál alsógatyában a játszótér mellett kiállni az erkélyre. Erre visszament.

Eltakarítottam, aztán hazamentünk.

Úgyhogy írok oda megint valamit, de mit.

Jó volt visszaolvasni

Csak hogy erről is megemlékezzek ami tegnap. Én mentem Nóriért az oviba Andrissal, és ott találkoztunk Mátéékkal. Nóri jól megörült, hogy együtt mehetnek játszóra. De Ildi (Máté anyukája) mondta, hogy nem, mert nekik Danival (Máté öccse) orvoshoz kell menniük. 

Hirtelen felindulásból - meg mert jófej vagyok -, felajánlottam, hogy Máté jöjjön velünk játszóra, és akkor majd odajön érte. Így is lett. A rövid lényeg az hogy három gyerekkel bonyolultabb mint kettővel (és kettővel bonyolultabb mint eggyel), de most nem erről írnék.

Már majdnem indultunk hazafelé, Ildiék is megjöttek (Daninak semmi baja). Egyszercsak Nóri felkiált: Apa, kakilnom kell. Játszótér környékén se vízcsap, se toi-toi, naná. Mondtam neki, hogy menjen ki a játszótéren kívülre a fűbe, én meg kértem Ilditől egy szatyrot/zacskót, ó je.

Igen ám, de ezt meglátva Máté is közölte, hogy neki is, kirohant, gatya le (Nóri ezalatt kakil), majd szólt hogy egy kicsit beszaladt. Ildi örült. De meglátta Dani is: kiszaladt, kisgatya le, odapisilt. 

És ez már sok volt Andrisnak is... kirohant a játszótérről, a járda közepén letolta a gatyáját, kilépett belőle, legugolt. És a járda kellős közepére

Nóri persze akkor kezdett nyávogni, hogy Apa-a-a-a, kész vagyok. (Én is az voltam...)

Odadobtam neki a nedves törlőt, hogy intézkedjen, majd szolid baritonomon megkértem, hogy hozza vissza, hogy Andrist is kitörölhessem. És hogy NÓRI, AZ ÉG SZERELMÉRE, BELE NE LÉPJ! Megoldotta.

Fogtam a reklámszatyrot (gyerekek már szaladtak is vissza a játszóra) és elkezdtem a gyűjtögetést. Ám ekkor a szomszéd lépcsőház egyik lakásának ablakán kinézett egy 40-es figura, és kiabálni kezdett felém: MAGA SZERINT EZ NORMÁLIS?

Mondtam, hogy nem teljesen értem, de kiabált tovább. Megkérdeztem, hogy mi normális. HOGY IDESZARATJÁK A GYEREKET AZ ABLAKOM ALÁ. Mondtam hogy nem, de bár lett volna más megoldás, valamint láthatja, épp takarítom el (szerencsére el lehetett), másrészt az ablakától jó 15 méterre lehetett. 

Ekkor már kilépett a francia-erkélyre. Egy szál alsógatyában. És újra megkérdezte, hogy AKKOR MAGA SZERINT NORMÁLIS?

Mondtam is, hogy legalább annyira, mint egy szál alsógatyában a játszótér mellett kiállni az erkélyre. Erre visszament.

Eltakarítottam, aztán hazamentünk.

Úgyhogy írok oda megint valamit, de mit.

Környezettudatosság, vagy mifasz

(emailben érkezett, minimális szerkesztés.)

Hogy otthon összegyűjtöd az üres alumínium dobozokat, sörös, kólás satöbbik, hogy majd jól visszaváltod a kis csenkesz, mászolygó 7 évessel és akkor majd Ő abból vehet magának valamit …

 

És akkor leserpázod az autóba a két szatyornyi dobozt, de legalább nem nehéz, viszont zörög mint a kurvaanyja és ez ugye este ¾ 9-kor, mert akkor mész bevásárolni, a lépcsőházban (pécsieknek: lépcsőházba’) nem túl cseresnyés.

Kocsiba be, ablakot fel.


Rutinosan a faluszéli teszkónál nem pakolod ki ezeket egyből (csak az üvegeket, amiknek kb. 1/3-a visszaváltható, másik sztori) és mekkora mák, mert a csámpás-pösze biztonságos embertől megtudod, hogy („Gabikamostakkorhogyisvanezafémizé?”) , hogy csak este 8-ig volt vevőszolgálat és ott lehetett vón …


(Azért megküzdesz az üvegekkel, a smaaaaall victoryyyyyy …)

 

Másnap reggel a gyár melletti hatalmas teszkó oldalában lévő sör-húgy-stb. szagú visszaváltóba beviszed a fémeket … Melletted egy rutinos csóka bevásárlókocsiba állított nájlon zsákokból tömi cérnakesztyűben az automatába az előre lapított dobozokat … És hogy odaadd-e neki az egész szart egyből? Alig rosszabbul öltözött nálad, lehet hogy nem is csövi vagy csak te tetted túl alacsonyra a salátaöntetkódlécet reggel … Szóval nem adod, jól elhatározod, hogy most végigcsinálod ezt.

 

Röviden …

 

Sok dobozkát 8-10 alkalommal kell a redvás, szűk nyílásba toszni, mert csak. Nem bírja a szegény GÉP lelapítani magától. A másik arc át-át pislog, mer’ a te automatád gyakorlatilag folyamatosan sípol …


Nézed a kijelzőt, 15 doboz, 30 forint … és még van másfél szatyorral … És már a munkapadnál köllene lenni …

 

De csakazértis bazmeg.

 

Állsz a sör/akármi tócsába’, meg a dzsekid/pulcsid vége az adogató kézen már izés, meg szakad rólad a víz, de legalább az ajtó nyitva van és nincs annyira bűz, mint pl. az ósan üvegvisszaváltóban.

 

És hogy akkor ebből még zseppíz se lesz, még szerencse, hogy egyedül jöttél …

Kb. negyed óra alatt megvagy a 61 dobozzal, 122 forint, vagy HUF. 100 forintnál kikúrja a blokkot a GÉP, szóval két blokk …

 

Biztos a vevőszolgálatra kell menni vele.

 

Ami a tacsi másik végében van pont.

 

Ki a faszomnak tudnám gyorsan odaadni a blokkot? Vagy hagyjam az automatán?

 

NEM.

 

Átsétál, hiltizajban (átalakítás vége) blokkokat odaad, beüt, kerekít, százhúszforint.

 

Gyorsan keresed a 600 forintos kézfertőtlenítőt a táskádban, nincs.

Irodában 3x kézmosás.

 

Friss seb az ujjadon felfedez, közben meg dúdolgatod, hogy madeinhungááriaa …

 

The case of the 500-mile email

The case of the 500-mile email

Read the FAQ about the story.

The following is the 500-mile email story in the form it originally appeared, in a post to sage-members on Sun, 24 Nov 2002.:

From trey@sage.org Fri Nov 29 18:00:49 2002
Date: Sun, 24 Nov 2002 21:03:02 -0500 (EST)
From: Trey Harris <trey@sage.org>
To: sage-members@sage.org
Subject: The case of the 500-mile email (was RE: [SAGE] Favorite impossible
    task?)

Here's a problem that *sounded* impossible...  I almost regret posting the
story to a wide audience, because it makes a great tale over drinks at a
conference. :-)  The story is slightly altered in order to protect the
guilty, elide over irrelevant and boring details, and generally make the
whole thing more entertaining.

I was working in a job running the campus email system some years ago when
I got a call from the chairman of the statistics department.

"We're having a problem sending email out of the department."

"What's the problem?" I asked.

"We can't send mail more than 500 miles," the chairman explained.

I choked on my latte.  "Come again?"

"We can't send mail farther than 500 miles from here," he repeated.  "A
little bit more, actually.  Call it 520 miles.  But no farther."

"Um... Email really doesn't work that way, generally," I said, trying to
keep panic out of my voice.  One doesn't display panic when speaking to a
department chairman, even of a relatively impoverished department like
statistics.  "What makes you think you can't send mail more than 500
miles?"

"It's not what I *think*," the chairman replied testily.  "You see, when
we first noticed this happening, a few days ago--"

"You waited a few DAYS?" I interrupted, a tremor tinging my voice.  "And
you couldn't send email this whole time?"

"We could send email.  Just not more than--"

"--500 miles, yes," I finished for him, "I got that.  But why didn't you
call earlier?"

"Well, we hadn't collected enough data to be sure of what was going on
until just now."  Right.  This is the chairman of *statistics*. "Anyway, I
asked one of the geostatisticians to look into it--"

"Geostatisticians..."

"--yes, and she's produced a map showing the radius within which we can
send email to be slightly more than 500 miles.  There are a number of
destinations within that radius that we can't reach, either, or reach
sporadically, but we can never email farther than this radius."

"I see," I said, and put my head in my hands.  "When did this start?  A
few days ago, you said, but did anything change in your systems at that
time?"

"Well, the consultant came in and patched our server and rebooted it.
But I called him, and he said he didn't touch the mail system."

"Okay, let me take a look, and I'll call you back," I said, scarcely
believing that I was playing along.  It wasn't April Fool's Day.  I tried
to remember if someone owed me a practical joke.

I logged into their department's server, and sent a few test mails.  This
was in the Research Triangle of North Carolina, and a test mail to my own
account was delivered without a hitch.  Ditto for one sent to Richmond,
and Atlanta, and Washington.  Another to Princeton (400 miles) worked.

But then I tried to send an email to Memphis (600 miles).  It failed.
Boston, failed.  Detroit, failed.  I got out my address book and started
trying to narrow this down.  New York (420 miles) worked, but Providence
(580 miles) failed.

I was beginning to wonder if I had lost my sanity.  I tried emailing a
friend who lived in North Carolina, but whose ISP was in Seattle.
Thankfully, it failed.  If the problem had had to do with the geography of
the human recipient and not his mail server, I think I would have broken
down in tears.

Having established that--unbelievably--the problem as reported was true,
and repeatable, I took a look at the sendmail.cf file.  It looked fairly
normal.  In fact, it looked familiar.

I diffed it against the sendmail.cf in my home directory.  It hadn't been
altered--it was a sendmail.cf I had written.  And I was fairly certain I
hadn't enabled the "FAIL_MAIL_OVER_500_MILES" option.  At a loss, I
telnetted into the SMTP port.  The server happily responded with a SunOS
sendmail banner.

Wait a minute... a SunOS sendmail banner?  At the time, Sun was still
shipping Sendmail 5 with its operating system, even though Sendmail 8 was
fairly mature.  Being a good system administrator, I had standardized on
Sendmail 8.  And also being a good system administrator, I had written a
sendmail.cf that used the nice long self-documenting option and variable
names available in Sendmail 8 rather than the cryptic punctuation-mark
codes that had been used in Sendmail 5.

The pieces fell into place, all at once, and I again choked on the dregs
of my now-cold latte.  When the consultant had "patched the server," he
had apparently upgraded the version of SunOS, and in so doing
*downgraded* Sendmail.  The upgrade helpfully left the sendmail.cf
alone, even though it was now the wrong version.

It so happens that Sendmail 5--at least, the version that Sun shipped,
which had some tweaks--could deal with the Sendmail 8 sendmail.cf, as most
of the rules had at that point remained unaltered.  But the new long
configuration options--those it saw as junk, and skipped.  And the
sendmail binary had no defaults compiled in for most of these, so, finding
no suitable settings in the sendmail.cf file, they were set to zero.

One of the settings that was set to zero was the timeout to connect to the
remote SMTP server.  Some experimentation established that on this
particular machine with its typical load, a zero timeout would abort a
connect call in slightly over three milliseconds.

An odd feature of our campus network at the time was that it was 100%
switched.  An outgoing packet wouldn't incur a router delay until hitting
the POP and reaching a router on the far side.  So time to connect to a
lightly-loaded remote host on a nearby network would actually largely be
governed by the speed of light distance to the destination rather than by
incidental router delays.

Feeling slightly giddy, I typed into my shell:

$ units
1311 units, 63 prefixes

You have: 3 millilightseconds
You want: miles
        * 558.84719
        / 0.0017893979

"500 miles, or a little bit more."