Posterous theme by Cory Watilo

Hogyan hagyjuk abba a kiabálást a gyerekeinkkel

Szar dolog, de mostanában túl sokat kiabáltam a saját gyerekeimmel. Nyilván nem – nagyon nem! – vagyok büszke erre, sőt, szégyellem. És persze már többször megpróbáltam, hogy jó akkor most ezt így tovább nem, de nem ment valamiért. (Tavaly nyáron együtt – csak a szűk család, vagyis a feleségem, a két gyerek (Nóri akkor még 2½, Andris majdnem 1) meg én - voltunk egy hétig a Balatonon, de hét végére már azon viccelődtünk, hogy hogyan igyuk le magunkat este, miután letettük őket aludni. Sőt, hétvégén lejöttek utánunk a nagyszülők, és mi (szülők) elmehettünk csavarogni egy kicsit gyerekmentesen – ránk is fért. Hazafelé már mindketten üvöltöttünk a kocsiban, de csak azért hogy visszaakklimatizálódjunk ☺.)

Nyilván nem szeretnék nyugtatót szedni, a Magne B6 meg szerintem inkább szenteltvíz – vagy még az se.

Alapvetően azt írja az internet, hogy pl. azért üvölt az ember (pl.) a gyerekével, mert frusztrált, ideges, kialvatlan, elszigetelt (már évek óta a lakótelepi játszótér a kimozdulás – ez nyilván az otthon levő anyukár sokkal inkább igaz, mint rám), dühös. (Azt nem írja az internet, hogy azért a gyerek is sokszor – s nem kis részben - hozzájárul a fenti okokhoz (Andris másfél évesen még mindig nem alussza át az éjszakát). A direkt szót nem fogadás, folyamatos nyafogás és hiszti – kakofonikus sztereóban, pláne - pedig a legtürelmesebb embert is felidegesíti egyszer, nem beszélve azon „bónusz" tényezőkről, hogy: „Nóri vigyázz, tedd beljebb a bögrét, vagy várj, majd én beljebb teszem, hogy ne borítsd magatokra, a kakaót!", majd hátat fordítás, Nóri ezalatt direkt visszateszi a bögrét, és a következő pillanatban magukra borítja, és aztán nyávog.

Azt is írja még, hogy ilyenkor a gyerek jellemzően csak annyit hall, hogy apa/anya (már megint) kiabál, de azt nem, hogy mit. És ezt ki is tudja kapcsolni. (Az meg nyilván még nagyobb gáz, ha olyan hangos az üvöltés, hogy nem tudja kikapcsolni, hanem sírva fakad; hál égnek még csak egyszer volt ilyen, de pont ez miatt írom ezt most.) És állítólag sokkal hatékonyabb, ha rávesszük őket, hogy inkább figyeljenek ránk. És persze minél jobban leszokunk az üvöltözésről, annál jobb lesz mindenkinek, a végén pedig majd ott ülünk lótuszülésben, és annyi mondunk sokszor egymás után: „OMMMMmmmmm".

De hogyan?

  1. Menj távolabb (pl. ki a szobából). Akár a fürdőszobába. Számolj tízig, lassan. Lélegezz mélyeket. Ha elmúlt a düh, minél nyugodtabban menj vissza a gyerekhez, és magyarázd el, mivel idegesített fel. Mondd el, mit vársz –szeretnél – tőle, és persze döntsétek el közösen, ha kell, hogy mit tegyetek. Még az is lehet, hogy a gyerek mondja meg a legjobb megoldást.
    Eddig a tanács a netről.
    Hogy mi ezzel a gond? Nehéz elmenekülni a hisztis, lábadba kapaszkodó (kisebb) gyerek elől. Nem is kicsit. Azzal hogy elmegyünk odébb, a gyereket még jobban frusztráljuk. És nyilván nem mindig, és mindenütt megoldható (más kérdés nyilván, hogy ahol nem tudok elmenekülni a gyerekeim elől amíg 10-ig számolok, ott valószínűleg nem is fogok sakálként üvöltözni velük…)
  2. Próbálj napi (minimum) fél óra szabadidőt biztosítani magadnak – hiszen senki sem tud egész nap végtelen türelmesen a gyerekeivel foglalkozni. Aki az ellenkezőjét állítja, az valószínűleg hazudik. Ha már rég nem pihentél, kösd le őket valamivel (színező, képeskönyv, akár egy mese a TV-ben (ja, tudom, botrányos)). Hidd el akár 15 perc kikapcsolódás is sokat segíthet.
  3. Találj gyors elkerülő megoldásokat. Ha egész nap nyúzott vagy, nem biztos, hogy az a megoldás, hogy este nekiállsz vacsorát készíteni. Dobj be valamit a mikroba (tudom, ez is ördögtől való), ha lehet, mosogass csak másnap. A világ nem ér véget, ha rendetlenség van, amikor lefekszel, legfeljebb másnap a kölyköknek nem kell előröl kezdeniük.
  4. Próbálj minél többet aludni. Na ez egy nyilván hasznos és jó tanács, csak kissé nehézkesen megoldható. De akkor is. Ha a gyerek alszik délben, aludj Te is. Ha este letetted őket aludni, menj aludni Te is. A Grace klinika nem ér annyit. A többi sem. (Oké, oké, én meg hajlamos vagyok éjfélig olvasni.) Ha fáradt vagy, sokkal könnyebben leszel ideges.
  5. Találkozz más szülőkkel. Látni fogod, nekik is hasonló problémáik vannak.
  6. Néha hagyd a gyereked tombolni. Nézz rá. Ő csak egy gyerek. Nem tudja mindig eldönteni, hogy mi a helyes, és mi nem az. Nem érti, hogy nem kaphat meg mindent, amit akar. És igen, ők még akarnak. Még akkor is, ha már megtanulták azt mondani, hogy szeretnék. Nézz rá. Gyönyörű az arca, milyen fiatal, és mennyit kell még tanulnia. Légy a tanára, és ne a parancsnoka (bakker, ez mennyire igaz rám ☹). Hidd el, Ő is jobban fog örülni így, és többet tanul.
(P.S.: nagyjából az egész szöveg az internyetről vadászva, több helyről szabad fordításban).