Bede Márton: Majdnem megszántalak, átkozott nyugdíjas asszony
Amikor egyszerre értünk a közértben a kasszához
Majdnem megszántalak, átkozott nyugdíjas asszony
Hiába voltál viszonylag normálisan normálisan öltözve
Figyelembe véve életkorod, és a Belső-Ferencvárost
Kosarad tartalma szánalmas képet festett
Láttam mindenből csak a legolcsóbbra futja
Reál sajátmárkás tej, Reál sajátmárkás vaj
Valami kenyér, felvágott, és egy üveg Soproni Ászok
Utolsónak a kasszás
Amelyik egy év után volt csak hajlandó visszategeződni
Pedig negyven alatt van és férfi
A macimézet ütötte be, aminek azonnal főszerep jutott
“A maciméz 775 forint?” kérdezted kétségbeesetten
“Igen”, mondta a nehezen összetegeződő kasszás
“Akkor nem kérem. 475-nek láttam kiírva,
És az is ott volt, hogy maciméz”
“Akkor kezdem előről” mondta ingerülten a kasszás
Igen, a magázódás rajongója
“Csak úgy lehet?” kérdezted kétségbeesetten
És én pokolian sajnáltalak, hogy szegény és szerény is vagy egyszerre
Mint oly’ sokszor régebben
Ezúttal is marcangolt a kín
“Segítsem ki 300 forinttal,
Vagy ezzel csak megaláznék egy szemmel láthatóan finom úriasszonyt?”
Tanácstalanul szenvedtem, de végül kisegítettél
Amikor a kasszás épp befejezte volna
A másodszori számlálást
“Még öt doboz kék Multit is kérek” vetetted oda foghegyről
A kurva anyád, átkozott nyugdíjas
Az én érzelmeimmel többé te ne szórakozz
Leszarom, hogy pokoli napjaid
Csak cigivel tudod átvészelni
Az sem érdekel, ha a férjed kényszerít erre
Mert minden este elszív
Egy dobozzal a Sopronija mellé
Te többé velem ne szórakozz
Szokjatok le mindketten a dohányzásról
Vagy még jobb:
Dögöljetek meg.
(Feljegyzések a Reál poklából ciklus, 2010, Budapest)